
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A rendőrségre először arról érkezett bejelentés, hogy szombaton 22 óra körül Pécsen a Légszeszgyár utcában símaszkban hárman körbevettek egy férfit, majd egyikőjük egy késsel a kezében követelte, hogy adja át az értékeit. A sértett átadta a telefonját, a társaság pedig elhagyta a helyszínt – közölte a rendőrség.
Nem sokkal később arról érkezett bejelentés, hogy 22 óra 30 perc körül egy nőt hárman megállítottak a Munkácsy Mihály utcában, egy késsel fenyegetve követelték az értékeit, majd a nő kezéből kitépték a mobiltelefonját. A telefon tokjában benne volt a nő személyazonosító igazolványa, valamint a bankkártyája is.
Tizenöt perccel később arról érkezett bejelentés, hogy ugyanabban az utcában egy pártól hasonló módon követelték az értékeiket, ők azonban nem adtak át semmit, az elkövetők pedig elszaladtak.
Vasárnap 0 óra 45 perckor a Kodály Zoltán utcában lépett oda a társaság egy nőhöz, majd szintén egy késsel fenyegetve követelték, hogy adja át értékeit, a társaság egyik tagja pedig le is fújta valamilyen spray-vel. A sértett ettől hátrálni kezdett, elesett és eltörött a karja.
A rendőrök két órán belül a Zsolnay úton elfogták az elkövetéssel gyanúsítható fiatalokat, egy 18 éves pécsi nőt, valamint egy 14 éves fazekasbodai és egy 15 éves pécsi fiút.
Előállításukat követően lefoglalták tőlük a kést és a spray-t, az eltulajdonított tárgyakat, valamint a bűncselekmények elkövetésekor viselt ruházatukat is.
A gyanúsítotti kihallgatáson mindhárman beismerték a bűncselekmények elkövetését.
A rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
Ellenük két rendbeli felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás elkövetése, továbbá két rendbeli felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás kísérlete, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, okirattal visszaélés, valamint csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen