
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói április 6-án vették őrizetbe azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy majdnem három héttel korábban, március 19-én 0 óra 30 perc körül kirabolt és súlyosan bántalmazott egy külföldit – közölte a rendőrség.
A férfi éppen pénzt vett fel egy automatából a József körúton, amikor az elkövető odalépett, és elvette a kiadott bankjegyeket. A sértett angolul próbálta visszakérni pénzét, mire a tettes súlyos sérülést okozva arcon ütötte. A nyomozás során kiderült, hogy a támadónak volt egy társa, egy fiatal nő.
A józsefvárosi nyomozók azonosították, és április 6-án elfogták a rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Miklóst. A 41 éves budapesti férfit őrizetbe vették, letartóztatásának indítványozására előterjesztést tettek. A gyanúsított a bántalmazást beismerte, a rablást tagadta.
Társát, a 24 éves Ö. Evelint 2022. április 8-án fogták el a rendőrök. A nőt rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként és őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen