
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kulcsár Edina és Csuti több év házasság után elválnak. Két gyermekük született Medox és Nina. Házasságukat 2018-ban kötötték, Medox születése után.
Tavaly ősszel nyíltan vállalták, hogy válságban van a kapcsolatuk, viszont mindent elkövettek, hogy megmenthessék házasságukat. Sajnálatos módon nem sikerült, Csuti pénteken osztotta meg követőivel, hogy párjával, Kulcsár Edinával válnak.
„Nem is tudom hol kezdjem… Egy évig küzdöttünk, de mivel mindkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét…” – tért a lényegre a bejegyzés elején Csuti.
„Edinával továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől” – tette hozzá.
A bejegyzést Kulcsár Edina is megosztotta, ami itt tekinthető meg.

A címlapfotó illusztráció.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen