
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
A közlemény szerint 90 napja volt a Skandináv lottó nyertesének arra, hogy jelentkezzen a több mint 300 milliós főnyereményéért. Kifejtették, hogy a játékos nyertes számai tavaly október 16-án húzták ki, a telitalálatos szelvény tulajdonosa pedig azóta nem jelentkezett a sajtóban megjelenő felhívások ellenére sem.
A részvételi szabályzat alapján a 90 nap leteltével a nyereményfelvételre nincs lehetősége, így ez a több mint 300 millió forintos nyeremény bekerült a fel nem vett nyeremények közé.
Az összeg azonban nem marad a Szerencsejáték Zrt.-nél, különsorsolásos akciók, illetve nyereményjátékok útján visszaadja ezt a játékosoknak a következő hetekben, hónapokban, valamint részben az adott játék nyerőosztályainak alapját növelheti - írták.

A fotó illusztráció: MTI/Mónus Márton
Közölték azt is, hogy az elmúlt majdnem 25 évben átlagosan 3 évente, összesen nyolcszor fordult elő hasonló eset, mint most, azaz, hogy egy legalább 100 milliós nagyságrendet elérő nyereményért ne jelentkezett volna a nyertes.
Ugyanakkor nem a mostani 300 millió forint feletti összeg a legnagyobb át nem vett nyeremény, mivel ennek ötszöröséért, mintegy másfél milliárd forintért sem jelentkezett egy Ötöslottó nyertes még 2017-ben - közölte a Szerencsejáték Zrt.

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat