
Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában
Rendőrautók és mentők lepték el egy 23. kerületi társasház környékét, az egész utcát lezárták, megdöbbentő vérontás történt csütörtök délután. Egy 30 éves férfi több késszúrással, gyakorlatilag kivégezte 67 éves édesanyját, közös első emeleti lakásukban. A biztonsági őrként dolgozó Gyula gyakran otthonuk erkélyén állt és dohányzott, a házban nőtt fel, csendes és kedves embernek ismerik. Szomszédai el sem tudják képzelni miért támadt az anyjára, sosem veszekedtek. A vérző nő sikoltozva menekült fia elől, az erkélyre is kirohant.
Az utcában élők a végül az egyik ablakban látták meg a vérző asszonyt.
A konyhaablakon kihajolva, kétségbeesetten sikoltozva kért segítséget az áldozat. Az idős nőn ekkor már több szúrt sérülés is volt, erősen vérzett, a fia pedig mögötte állt, egy hatalmas késsel a kezében. A szomszédok az ablak alatt állva próbálták meggyőzni a férfit, hogy ne bántsa az édesanyját. Úgy tudjuk azt kérdezte tőlük, szót fogadtok nekem? Próbáltak hatni rá, de a férfi ekkor azt ordította, hogy én vagyok az Isten, és hátulról, az emberek szeme láttára, nyakon szúrta az édesanyját.
A rémült szomszédok a ház előtt és az erkélyeken álltak. Néhány férfi be akarta törni az ajtót, amikor a nő sikoltott, de a késelő azt üvöltötte, mindenkit megöl. Egy fiatal férfi, aki ismeri a nyugdíjast, egy sokkolóval próbált bejutni a lakásba, hogy megmentse a nőt, de a szomszédok megállították, féltek, hogy vele is végez az ámokfutó.
A kétségbeesett lakók közül többen is rendőrt hívtak, végül az egész környéket lezárták.
A rendőrök behatoltak a lakásba és leteperték a férfit. Édesanyját viszont már nem tudták megmenteni.
Az áldozat korábban bölcsődei dadusként dolgozott, férje halála óta egyedül nevelte fiát, ketten éltek a lakásban. Kedvesnek és segítőkésznek ismerték a környéken élők, mindenkit sokkolt a brutális gyilkosság. Fiának viszont már volt rendőrségi ügye. Ismerősei szerint ő volt az, aki gondnokként, szándékosan vegyszereket kevert össze egy kerületi általános iskolában egy éve. 31 gyereket kellett kórházba vinni, a férfi akkor azt mondta heccből csinálta.
A késelő édesanyja megölése után, magát is összevagdosta. Lekötözve, beragasztott szájjal vitték el a mentők. Most kórházban van, még nem lehet kihallgatni.

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya