
Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém
A minisztérium Kásler Miklós miniszter iránymutatásainak megfelelően kiemelten kezeli az Egészséges Budapest Programot: ezúttal 17 fővárosi székhelyű kórházat újítanak fel, amihez 60 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre a kormány - közölték.
A projekt bővítése kilenc, már az első ütemben is szereplő kórházat érint, továbbá két új intézmény, a váci Jávorszky Ödön Kórház és a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház is részt vesz a felújítási programban. Ezáltal az összes felújítandó alapterület 300 994 négyzetméterre növekedett - írták.
"A felújítás során megtörténik a kijelölt esztétikailag kifogásolható épületek, épületrészek bontása, valamint a recepciós pultok kialakításához szükséges alapinfrastúktúra kialakítása és biztosítása. Megvalósul a műtők légtechnikai berendezéseinek felmérése, tisztítása, felújítása, szükség szerinti kialakítása". A nagyszabású felújítás során kiépítik a kórházakban a wifi-hálózat működéséhez szükséges optikai gerinchálózatot is - olvasható a közleményben.
A kormány 14,805 milliárd forint forrást biztosít a kórházfelújítási program második üteméhez - írták.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Hófehér óriás tűnt fel Nógrád utcáin, futótűzként terjed a videó az interneten

Bámulatos, de életveszélyes jelenséget fotóztak a Balatonon

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér