
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
Emelőkosárral mentek fel a tűzoltók kedden egy szegedi panelépület második emeleti lakásához – közölte a Szeged 365. A lap úgy tudja, egy idős, egyedülálló férfihoz riasztották őket, miután a szomszédok bejelentést tettek, hogy napok óta nem látták, valamint, hogy a lakás környékén kellemetlen szagok terjengenek.
A helyszínre mentőt is érkezett, azonban a férfi már nem volt életben. A tragédia pontos okát még vizsgálják.
Címlapfotó: Facebook/Szeged365

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok