
Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki úgy tartotta kutyáit, hogy azok az utcán sétálókra támadtak.
A vádirat szerint a vádlott egy szentesi kertes ingatlanban lakott családjával és több kutyával együtt. Az udvarba egy házilag eszkábált nagykapun lehetett bejutni, amely azonban nem felelt meg a biztonságos kutyatartás feltételeinek, alkalmatlan volt arra, hogy a zárvatartást biztosítsa – közölte az ügyészség hétfői közleményében.
Kifejtve, hogy ezen túlmenően a vádlott kutyáit falkában tartotta, semmilyen oltásban nem részesültek, ápolatlanok voltak, az udvaron felhalmozott hulladék között éltek. Mindezeken túlmenően a kutyák fajtájuk miatt speciális odafigyelést, nevelést igényeltek volna, amelyet a vádlott szintén elmulasztott, ezért fokozatosan egyre agresszívebbé váltak.
A 2021. augusztus 20-i tűzijáték megijesztette és felingerelte a kutyákat és a kapun ketten kijutva rátámadtak egy másnap hajnalban hazafele tartó férfire. Védekezni nem tudott, a számtalan harapás miatt pedig a helyszínen életét vesztette.
A kutyák ezután egy idős, biciklivel közlekedő nőre támadtak, aki a táskájával próbált védekezni és felhívni egy ismerősét. A nő és az ismerőse egy autóba ugrottak, melyet követően a kutyák a kocsit támadták. A helyszínre érkező rendőrök is csak gázspray használatával tudták a kutyákat megfékezni. A nő súlyosan megsérült.
A kutyákat később egy állatmenhelyen elaltatták.
A főügyészség a férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével és súlyos testi sértés vétségével vádolja. A férfi bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról