
Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen
Az egyik tokaji idősotthonban vert meg egy 70 éves, ott lakó férfit a betegtársa – úgy tudni, a támadó demenciában szenved. A betegség miatt az érintettek nem feltétlenül beszámíthatóak és a gondolkodásuk, felfogásuk is teljesen megváltozik. A támadás egy olyan osztályon történt, ahol csak ilyen betegeket ápolnak.
A megvert férfi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházban később belehalt a sérüléseibe. A támadás még február elején történt, az eset viszont csak most került nyilvánosságra. A környékbeliek sokkot kaptak.
A tokajiak még mindig nem fogták fel, hogy az idősotthon egyik lakója megölte egy másik lakótársát. Azt sem értik, hogy a személyzet miért nem figyelt rájuk jobban.
A támadó akár 8 év börtönt is kaphatna, a büntetés mértékét az viszont befolyásolja, hogy demens, vagyis nem beszámítható.
Ha az elkövető maga demens, ugye a beszámítási képessége korlátozott vagy kizárt, az az ő büntethetőségét is kizárhatja. Ebben az esetben a bíróság elrendelheti a kényszergyógykezelését ugyan, de a törvény azt is szabályozza, hogy ennek mik a feltételei
– mondta a Tényeknek Atalay Borbála ügyvéd.
Ráadásul az sem biztos, hogy a nyomozás eredményre vezet, mivel, ha lehettek is szemtanúk, nem biztos, hogy a demencia miatt emlékeznek a történtekre.
Megszüntethetik a nyomozást. Ugye az ókori, római jog óta a legáltalánosabb jogelv ugye a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére, csakis az ő javára
– tette hozzá a jogász.
Az esettel kapcsolatban kerestük a rendőrséget is. Azt írták, ismeretlen tettes ellen nyomoznak, emiatt pedig még egy gyanúsítottat sem tudtak kihallgatni.

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra