Emberölés Aranyosapátiban: Ágynak dőlt a gyilkos a vérfürdő után

Az ügyben kedden tartottak előkészítő ülést.

A szörnyű gyilkosság még 2022. november 29-én történt, amikor az L.E.-ként azonosított férfi átment a munkatársához, egyben jó barátjához, hogy aláírassa vele a jelenléti ívet – derült ki a Nyíregyházi Törvényszék keddi közleményéből.

A papírmunka után azonban pálinkázni kezdtek, amitől súlyosan ittas állapotba kerültek. Ezt követően – eddig ismeretlen okokból – összeszólalkoztak, majd L.E. több alkalommal arcon ütötte a fotelben ülő barátját, aki az alkohol és a bántalmazás együttes ereje miatt nem volt képes védekezni.

A férfi ráhajolt a testével a kollégájára, leszorítva tartotta, majd a korábban magához vett zsebkéssel többször a nyakába döfött. Ezzel azonban nem csak megszúrta, hanem fel is hasította gyermekkori barátja nyakát.

Az eset után L.E. aludni ment a hálószobába, az áldozat pedig a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Az ügyben kedden tartottak előkészítő ülést, ahol a férfi nem tagadta tettét, csak annyit mondott, hogy nem emlékszik a történtekre.

A tárgyaláshoz való jogáról azonban nem mondott le, így a bíróság szeptember 28-án folytatja a gyilkos és a tanúk meghallgatását.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2023. július 04. 18:33
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family