
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Régészeti megfigyelések zajlanak január óta Hódmezővásárhelyen, a leendő honvéd kollégium területén, február végén pedig már a bontómunkálatok is elkezdődtek.
A Tornyai János Múzeum hétfői beszámolója szerint a megelőző feltárás során több mint 4800 négyzetméteren kisebb-nagyobb gödrökre, árkokra, cölöphelyekre és kemencékre bukkantak, amelyek egy kora rézkori településre utalnak. A falu temetőjét is nyomokban sikerült felfedezni, ugyanis négy gödörhulla, illetve két zsugorított testhelyzetben eltemetett ember maradványai is előkerültek.
A szakemberek esőben, sárban, szélben, hóban, fagyban és kánikulában is dolgoztak már, és szinte minden lehetséges eszközt bevetettek. Feladat ugyanakkor még bőven áll előttük, hiszen jelenleg is végeznek bontásokat az építkezés területén.
A talált objektumok sorsát is elárulták a múzeum dolgozói: az azonosítást követően rajz, fotó, majd metszet, ezt követően pedig leírás készül róluk, végül elcsomagolják őket.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen