
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, egy hete lett rosszul a törökországi barlangban rekedt sérült amerikai kutató, Mark Dickey.
A férfi egy nemzetközi expedíció tagjaként végzett kutatómunkát több mint ezer méteres mélységben, amikor gyomor-bélrendszeri vérzés lépett fel nála.
Elsőként a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egészségügyi csoport tagjai értek le a barlangban rekedt sérülthöz, akiknek gyógyszeres ellátással, valamint vérátömlesztéssel sikerült is stabilizálniuk a negyven éves férfi állapotát. Sőt, az életmentő operációt is a a magyar barlangi mentőszolgálat egyik önkéntese végezte durva körülmények között, az 1000 méteres mélységben.
Mark a napokban videóüzenetben jelentkezett be a mélyből, melyben megköszönte a földfelszínről kapott segítséget.
A török kormány gyors reagálása és a szükséges orvosi felszerelések beszerzésére megmentette az életemet
– mondta hálálkodva.
A neves barlangásszal végül pénteken útnak indultak a szakemberek a felszín felé.
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat legfrissebb információi szerint szombaton a hordágy már elérte a 920 méter mélységben lévő ellenőrzési pontot.
Vasárnap hajnalra azonban már a 720 méter mélységből jelentkeztek.
Címlapfotó: Magyar Barlangi Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen