
Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót
A falról leomlott a vakolat, szeméttel volt tele a Pusztavacsi háznak az udvara, ahol az az idős asszony élt, akit a fia hagyott megfagyni még tavaly decemberben. A férfi az asszonnyal élt, de egy munka miatt Budapestre költözött, ráadásul úgy, hogy az anyja bankkártyáját is magával vitte. A nő nyugdíját ő költötte el, csak egy kevés ételt vett neki, amit mindig a hónap elején vitt el az asszonynak, de pénzt soha nem hagyott nála.
Az idős asszony borzalmas körülmények között élrt. Se víz se áram nem volt bekötve, fával fűtött, de még azt sem rendszeresen. Egyik fia sem foglalkozott vele, a szomszédok segítettek neki többször élelmiszerrel, vagy meleg étellel.
Az asszonynak több súlyos betegsége is volt, de évek óta nem járt orvosnál, a fiát azonban még ez sem érdekelte. Többször telefonon panaszkodott a férfinek, hogy nincs mit ennie és tűzifája sincs. Rettegett attól, hogy éhen hal.
Úgy érezte ekkor édesanyja, és ezt meg is osztotta vele, hogyha nem megy haza, akkor baj történik. Ennek ellenére a vádlott nem ment haza, pár nap múlva próbálta elérni édesanyját telefonon, de ez már nem sikerült neki. A sértett ekkor kihűlés miatt már életét vesztette
– mondta a Tényeknek Nisóczi József Levente a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Az asszony halálra fagyott, csak napokkal később talált rá a fia. A férfi ellen most vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette, és gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt.
A férfi a kihallgatásán elismerte, hogy nem foglalkozott eleget az édesanyjával, de szerinte nem miatta halt meg az asszony. Ha elítélik, több évre is börtönbe kerülhet.

Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt