
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Tázláron a Kecskeméti utcában kerékpározott egy 58 éves helybéli asszony még 2022. szeptember 24-én reggel, amikor egy nagytestű kutya nekirohant a biciklijének. Az ütközés következtében a nő elesett, ami az állatból agresszív reakciót váltott ki: ráharapott az asszony bal felkarjára. A környékbeliek azonnal a bajbajutott segítségére siettek, és többen azon kezdtek el dolgozni, hogy kiszabadítsák a végtagját az állat szájából. Időközben a kutya gazdája is megérkezett és csatlakozott a segíteni próbálókhoz. Végül többük kitartó munkájának eredményeként sikerült elhúzni az állatot – közölte a rendőrség.

A sérülthöz azonnal mentőt hívtak, ami kórházba szállította. Ám sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett a karja, hogy már nem lehetett megmenteni, amputálni kellett.
Az állat gazdáját életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az 53 éves asszony elmondta, hogy elment otthonról a történtek előtt, és távozásakor nyitva hagyta a kaput. Nem gondolta azonban, hogy kutyája kiszökhet az utcára, ugyanis zárható kennelben tartotta, amiből számára ismeretlen módon jutott ki az egyébként korábban jámbor természetű állat. Az asszonyt egy szomszéd értesítette arról, hogy az utcán kóborol házikedvence, ekkor pedig rögtön hazaindult, csakhogy mire odaért, már megtörtént a baj – részletezte a rendőrség.
A kutyát ebrendészeti telepre szállították és hatósági zárlat alatt tartották megfigyelésen. Gazdája a későbbiekben az elaltatásáról döntött, hogy ne árthasson másnak is.
Fotók: police.hu


Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád