
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Egy dunántúli család kirándult szombaton délután a Bükk hegységben. A túra során két nyolc és egy 11 éves gyermek letért a kijelölt útvonalukról, így eltévedtek. A család többi tagja keresni kezdte őket, de mivel nem találták rájuk, ezért értesítették a rendőröket.

Fotó: MTI / Szabó Sándor
A rendőrök azonnal a gyermekek keresésére indultak, akiket a bejelentéstől számított egy órán belül meg is találtak Ómassa közelében. Az egyenruhások a gyerekeket sérülés nélkül, épségben vitték vissza szüleikhez – írta a rendőrség a honlapján.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi