
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Térfigyelő kamera rögzítette a tragédia pillanatai előtt azt az autótolvajt és társát, aki menekülés közben ölte meg áldozatát Vácon két éve. A kocsi tulajdonosa a trafiknál próbálta feltartóztatni őket úgy, hogy a motorháztetőre ugrott, de a tolvaj a gázra lépett és a 45 éves családapa lezuhant a kocsiról. A férfi később a kórházban belehalt a fejsérüléseibe. A 25 éves ámokfutó pedig nem tudta irányítani a 300 lóerős autót és oszlopnak csapódott. Ezután futva menekült el.
A gyilkos autótolvaj ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat, de nem tartóztatták le, hazamehetett vácrátóti otthonába, ahol bűnügyi felügyelet alatt állt és nyomkövetőt kellett viselnie.
A vádlott azonban még az előkészítő ülés előtt, levágta a nyomkövetőjét és megszökött. Hajtóvadászat indult ellene, csaknem három hétig menekült, most kapták el Budapesten.
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
A gyilkos kocsitolvaj áldozatának közeli rokona korábban azt mondta, a kétgyerekes apa számára fiai miatt képviselt pótolhatatlan érzelmi értéket az autó.
Közös vágyuk volt megvenni, főként a 19 éves fiúnak ezt a spéci autót. Közös autójuk volt és nyilván nemcsak saját tulajdonát védte, hanem így a fiának a kedvenc autóját
– mondta akkor az áldozat rokona.
A gázoló ellen az emberölés mellett, most még egy büntetőeljárás indul, fogolyszökés miatt.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval