
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén
Az egyik autó az árokban kirobbant légzsákokkal és összeroncsolódott motortérrel, a másik az út közepén, abban is lógtak a légzsákok és teljesen összetört a jobb eleje. A Veszprém vármegyei Békás közelében karamboloztak frontálisan hétfőn délután. A piros autó sofőrje kiesett a kocsiból, őt nem tudták újraéleszteni. Egy barátja a könnyeivel küszködve nyilatkozott a Tényeknek, értetlenül áll a tragédia előtt.
Mindig olyan lassan ment, hogy nem emberi. Mindig mondtam, hogy mint a szúnyogok úgy mennek a feleségével együtt. Most, hogy mi volt, gyorsan ment vagy a kanyarban előzött el sem tudom képzelni. Őróla nem tudom ezt elképzelni
– mondta a barát.
Az első vizsgálatok szerint a későbbi áldozat több autót előzött, amikor visszatért a sávjába és a padkára hajtott. Hirtelen balra rántotta a kormányt - ennek a nyomai még most is látszanak az úton - majd frontálisan nekicsapódott a szemből szabályosan érkező másik autónak. A férfi kizuhant a kocsiból.
A Tények információi szerint az áldozat biztonsági öve elszakadt az ütközés pillanatában, ezért zuhant ki a kocsijából. A mentők gyorsan megérkeztek, de nem tudták megmenteni.
A másik férfi kartörést, fejsérülést szenvedett, őt helyszíni ellátás után mentőhelikopterrel vitték kórházba. Úgy tudjuk a sérült férfi kedden délelőtt még mélyaltatásban volt. Ő egyébként autószerelő és éppen vizsgázni vitte a kocsit, amivel frontálisan karambolozott. A baleset egy olyan útszakaszon történt, amit mindkét sofőr jól ismert.
Zsolti is, az is mindig ment Pápára vele, ott műszakiztatott, ott volt neki munkahelye. Ismerték ezt a kanyart
– tette hozzá a barát.
A rendőrség is vizsgálja a tragédia körülményeit.

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött