
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
A rendőrségre augusztus 28-án 1 óra körül érkezett a bejelentés arról, hogy az egyik győri lángososnál egy férfi megütött egy nőt. A rendőrök meghallgatták a bejelentőt, aki elmondta, hogy a verekedő férfi társaságában lévő asszonyokat két, számára ismeretlen személy szidalmazta, akik azonban rövid veszekedést követően végül elhagyták a helyszínt. A férfi ekkor az ott tartózkodó vendégektől – egy pártól – illetve tőle is erőszakosan kérdezgette, hogy kik voltak azok, akikkel vitába keveredett. Mivel nem kapott választ, veszekedni kezdett az ott lévőkkel, és megpofozta a pár nőtagját - írta meg a police.hu.
A rendőrök a 31 éves helybéli lakost elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt.
Címlapfotó: police.hu

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket