
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
A rendőrség közleménye szerint hétfő este egy teherautó ment az M3-as autópályán Nyíregyháza irányába, amikor Hejőkürtnél a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, majd a korlátot átszakítva, az oldalára borulva állt meg.
A teherautót vezető férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Fotó: police.hu
A rendőrök a helyszínelés és műszaki mentés idejére az autópályát mindkét irányban, teljes szélességében lezárták.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok