
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Akadt dolguk bőven az erős szél miatt a vízirendőröknek vasárnap napközben a Velencei-tavon.
Az egyenruhásokat először a Papkert-alja vízterületre riasztották, ahol egy budapesti pár vitorlás csónakja elsüllyedt. Mindkettőjüket sértetlenül szállították ki hajóval a kikötőbe – olvasható a Fejér vármegyei rendőrség beszámolójában.
Egy óra sem telt el az eset óta, amikor újra be kellett avatkozniuk a járőröknek. Két úszót vettek észre az Öreg-tisztáson, akik eltévedtek a nádasban, majd visszavitték őket kiindulópontjukhoz, a kempingbe.
Nem sokkal ezt követően három SUP-deszkás sodródott egyre beljebb a tóban az erős hullámzás miatt, végül pedig a Singer-nádas nádfalában rekedt vitorlás két utasának kellett segíteniük kijutni.
A bajbajutottak közül szerencsére senki sem sérült meg.
Kapcsolódó tartalom:

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád