
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség pénteki közleménye szerint egy agresszív természetű férfi és barátnője 2022-ben ismerték meg egymást. 2022. augusztus 12-én a nő lakásában voltak, akinek párja átsétált egy közeli presszóba.
Éppen ott italozott az asszony egyik férfi ismerőse, akire partnere valamilyen oknál fogva féltékeny lett. Szóváltásba is keveredtek, ám a vendég jobbnak látta, ha távozik. A feldúlt férfi azonban később meglátta ellenfelét az utcán, odament hozzá, megütötte, majd elvette telefonját és fejhallgatóját.
Ezt követően a támadó visszament párja lakásába, bezárta az ajtót, majd órákon át veszekedett, közben azzal fenyegette a nőt és hatéves kislányát, hogy megöli.
A férfi késő este belement, hogy szabadon engedi őket azzal a feltétellel, ha a nő ad neki 50 ezer forintot és hazaviszi. Ezután magához vett egy kést, útközben pedig kidobta a kocsiból barátnője mobilját, hogy az asszony ne tudjon segítséget hívni, a követelt összeget pedig 100 ezer forintra emelte.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az áldozatnak hihetetlen lélekjelenléte és bátorsága volt, ugyanis a bankautomata helyett a rendőrséghez hajtott, ahol kiugrott kislányával az autóból. Elrablója eldobta a kést és elmenekült, az egyenruhások azonban néhány utcával arrébb lekapcsolták.
Emberrablás, kifosztás, illetve testi sértés kísérlete miatt a Nyíregyházi Törvényszék 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a támadót. Az ügyészség súlyosabb döntésért fellebbezett, míg a férfi és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen