
Előzés közben okozott halálos balesetet az ittas sofőr
A sofőr felelőtlenségén túl az esős időjárás és a csúszós aszfalt is hozzájárult a tragédiához. Most emeltek vádat ellene.
Tenyek.hu 2021. augusztus 24., kedd 08:09
Tavaly október 25-én délután Bugacpusztaháza lakott területén kívül, az 54-es főúton Soltvadkert felől Kecskemét irányába, mintegy 100 kilométeres sebességgel haladt autójával az ittas férfi. Az ég borult volt, szürkületi látási viszonyok mellett az egyenetlen, hullámos, nedves úttesten nagy volt a forgalom.
A balesetet okozó férfi mielőtt megkezdte volna az előtte haladó kocsisor előzését, nem győződött meg arról, hogy a szembe sáv szabadon járható-e. Vele szemben egy szabályosan haladó autó jött, amikor ezt az előző férfi észrevette megpróbált hamar visszatérni sávjába, ekkor elrántotta a kormányt, de ekkor megcsúszott és az úttesten keresztbe fordulva, mintegy 65-69 kilométeres sebességgel, autójának jobb oldali részével a vétlen sofőr járművének csapódott. Az ütközés következtében a szembejövő autóban hátul, becsatolt biztonsági övvel utazó nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a vétlen sofőr pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A vétkes sofőr rengeteg szabálysértést követett el, vérében alkoholt is találtak, valamint úgy vezette a szlovák rendszámos autóját, hogy a rendszám egy másik szlovákiai kocsira lett kiadva, a férfi autójának magyar forgalmi rendszáma volt, amiről ő is tudott.
A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettén kívül egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval





