
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Karácsony első napján, hétfőn az ország déli felében akár több órára is kisüthet a nap, csapadékra nincs kilátás, ugyanakkor északon több és vastagabb lehet a felhő, csak kevés napsütés valószínű és jelentéktelen eső előfordulhat.
A nyugatias szelet több helyen erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10-15 fok között valószínű, de a tartósabban felhős, szélvédett tájakon ennél hűvösebb idő lehet.
Karácsony második napján, kedden a ködfoltok megszűnése után gyengén és erősebben felhős területek, időszakok is lehetnek, de csapadék nem valószínű.
Helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet hajnalban általában 3 és 8 fok között, a szélvédett tájakon 3 fok alatt alakul. Kora délutánra 7-14 fok közé melegszik fel a levegő.
Szerdán az éjszaka képződő köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése csökken és változóan felhős időre kell számítani több-kevesebb napsütéssel, majd este újra egyre többfelé képződik köd.
Csapadék nem valószínű. Időnként megélénkül a nyugati, délnyugati szél. A hajnali mínusz 3 és plusz 5 fokról kora délutánra 5 és 12 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön az éjszaka képződő köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet kiterjedése a nap során csökken, de főleg északkeleten helyenként tartósan megmaradhat, míg másutt számítani lehet több-kevesebb napsütésre. A ködös tájakon előfordulhat szitálás.
Megélénkül, a Dunántúlon sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósabban borult, ködös tájakon csak 3-7 fok várható.

A fotó illusztráció: MTI/Komka Péter
Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, néhol előfordulhat eső, záporeső. Főleg reggel ködfoltokra is számíthatunk. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban mínusz 3 és plusz 7, kora délután 5-13 fok valószínű.
Szombaton általában közepesen felhős vagy erősen felhős idő várható, szórványosan esővel, záporral. Főként reggel ködfoltok is lehetnek. A déli, délnyugati szél néhol időként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban mínusz 3 és plusz 7, kora délután 5-13 fok között alakul.
Szilveszter napján, vasárnap jobbára erősen felhős, illetve borult időre van kilátás és több helyen eleredhet az eső, záporeső. A déli, majd a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet több helyütt élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet mínusz 2 és plusz 7, a maximum 4 és 12 fok között várható.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek