
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Élő adás a tenyek.hu főoldalán a jobb felső sarokban!
A Tények közel háromórás különkiadásában Gönczi Gábor és vendégei végig követik a királynő utolsó útját, valamint a kulisszatitkok és a múltidézés mellett a brit nemzet és a királyi család jövőjéről, kulcsfontosságú morális és politikai kérdésekről is szót ejtenek majd.
A Tények riporterei Londonból és Windsorból is folyamatosan élőben jelentkeznek, míg a stúdióba érkezik majd Csorba Katalin az ország egyik legjobb protokoll szakértője, Pallavicini Zita őrgrófnő, az Andrássy és Zichy család leszármazottja, Katona Csaba történész és Forgács Mariann közösségi média szakértő is.
A történelem második leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodójának temetése a világ legjobban biztosított eseménye, amelyhez a világ legbefolyásosabb szereplői és kulcsfontosságú vezetői is csatlakoznak.
A TV2 II. Erzsébet királynő temetését hétfőn 11 óratól élőben közvetíti.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen