Elő a tavaszi ruhákkal! Gyönyörű idővel búcsúzik a március

Napos, tavaszias idő várható a jövő héten: folytatódik a felmelegedés, megszűnnek a hajnali fagyok és pénteken akár 22 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Péntektől felhősebb időre kell készülni, szórványosan előfordulhat eső, záporeső és megélénkül a nyugati szél, de továbbra is 20 fok közelében várhatók a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez vasárnap eljuttatott középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn reggel, kora délelőtt még országszerte erősen felhős idő várható, majd északnyugat felől lassan szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Jelentéktelen eső, futó zápor csak néhány helyen alakulhat ki. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. 

Kedden hajnalban főleg északkeleten foltokban köd, illetve rétegfelhőzet is lehet. Napközben általában sok napsütésre lehet számítani fátyol- és gomolyfelhőkkel, inkább csak északkeleten fordulhat elő néhol gyenge eső, zápor. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 6 fok között alakul, a szélcsendes, derült részeken lesz hidegebb. Délután 14, 19 fok valószínű.

Szerdán hajnalban északkeleten foltokban köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet. Napközben általában sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, de csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 1 és 7, a maximum 16 és 21 fok között alakul.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Csütörtökön északnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de az ország délkeleti felén délutánig inkább fátyolfelhős, napos időre lehet számítani. A nap második felében elvétve előfordulhat kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 3 és 8, délután 16 és 22 fok között várható.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A délnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik. A hajnali 5, 10 fokról 15 és 22 fok közé melegedhet fel a levegő.

Szombaton jórészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, több helyen eleredhet az eső, záporeső. A nyugati szelet élénk, több helyen erős lökések kísérhetik. Hajnalban 5, 10, délután 13, 18 fok valószínű.

Vasárnap változóan felhős időre van kilátás, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A nyugati, majd a délire forduló szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 1 és 7, a csúcsérték 13 és 19 fok között valószínű.

Forrás: MTI

2023. március 19. 16:25
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family