Ellepték a hatóságok a Fáy András utcát, felkavaró tragédia történt éjjel

Meghalt egy idős nő lakástűzben egy szekszárdi családi házban a keddre virradó éjjel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel azt írta, hétfőn 23 órakor érkezett a katasztrófavédelem ügyeletére egy jelzés, amely szerint Szekszárdon füstöl egy családi ház. A Fáy András utcában egy kétszintes, száz négyzetméteres sorházi lakásban keletkezett tűz, amelyhez három járművel vonultak ki a tűzoltók.

A tájékoztatás szerint a lakás alsó szintjén lévő, húsz négyzetméteres nappaliban egy kanapé és egy fotel égett. A tűzoltók egy idős, eszméletlen nőt hoztak ki az épületből, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A tüzet tíz perc alatt sikerült eloltani, ezzel megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a lakás felső szintjére. Nem zárható ki, hogy dohányzás vezetett a tűzhöz, de az eset pontos körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni - ismertette a szóvivő.

Mukics Dániel közölte azt is, hogy a nagyobb tüzek és tragédiák füstérzékelővel megelőzhetők, hiszen a jelzéskor még van idő megfékezni a lángokat, vagy elhagyni az épületet és hívni a tűzoltókat.

2024. augusztus 20. 10:41
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
A zenész-legenda Leslie Mandoki különleges koncertet adott Budapesten. A „50 év szabadságvágy” című ingyenes szabadt...
Több ezer titkos felvételt készített. Most vádat emeltek ellene.
Magyarországon az úgynevezett "kielégítetlen egészségügyi szükséglet" aránya a legalacsonyabbak közé tartozik az egé...
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
MEGDÖBBENTŐ - Anyja végezhetett a Nagydorogon megölt csecsemővel. A 25 éves nő azt állítja, rosszul lett és mire mag...