
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Nyíregyházáról Budapestre ment állásinterjúra egy fiatalember hétfőn, kalandjai pedig nem mindennapi fordulatot vettek.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. csütörtöki bejegyzésében olvasható, hogy a férfi vonattal vágott neki a hazaútnak, ám egy ponton valamilyen okból leszállt, majd gördeszkájával feltévedt az M3-as autópályára. A fiatal a leállósávban gurult hosszan, közben pedig próbált rávenni egy-egy sofőrt, hogy felvegye.
Végül megállt neki egy autó, de az a rendőröké volt, akik félbeszakították az útját. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei egyenruhások 20 ezer forintos helyszíni bírsággal jutalmazták a mutatványt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen