
Elképesztő tömeg ment ki a tűzijátékra
Elképesztő siker volt a Szent István Napi tűzijáték, amelyet most augusztus 27-én tartottak meg. A Duna két partján több százezren figyelték a látványos show-t, amelynek során 40 ezer pirotechnikai eszközt lőttek fel. A baloldal hetekig hergelt a tűzijáték ellen, ezért is nagy a jelentősége, hogy ilyen sokan voltak. Az ellenzéki politikusok százezrektől (a tévénézőkkel együtt millióktól) akarták elvenni az ünnepet - írta az Origo.
Tenyek.hu 2022. augusztus 28., vasárnap 08:20
Az uszályok 18 órakor elfoglalták helyüket a Dunán, amelyekről 21 órakor indították a pirotechnikai eszközöket. Az idei, a Tűz és Fények játéka nevet viselő tűzijáték és a hozzá tartozó show több mint 4 kilométer hosszan, a Margit hídtól egészen a Petőfi hídig tartott.
A tűzijátékra elképesztő tömeg jött el, ami azért is sokatmondó, mert a programot egy héttel el kellett halasztani.
A 40 ezer pirotechnikai effektet könnyen felismerhető, látványos motívumok és alakzatok színesítik, a műsort 600 drónból álló drónshow, fényfestés és fényshow egészített ki.
A tűzijáték bombáI 74 kilövési helyszínről és mintegy 230 darab megkülönböztetett indítási pontról repültek az égbe.
A tűzijáték során egy kisgyermek álma elevenedik meg a nemzetközi színvonalú, nagyszabású drón-fényfestés és zenei összművészeti showban.
A kreatív kompozíció kitaIálója, Iványi Árpád elmondta, hogy az idei tűzijáték a tavalyi Tűz és fények játéka című műsor történetét folytatja, a már bevált nagy sikerű eszközökkel teremt új látványvilágot.
"Már 2019-ben megszületett annak az igénye, hogy az esemény kapjon összművészeti köntöst, mely magasabb szintre emeli a megemlékezést. Mindez egy kerettörténetből, gondosan megválogatott zenei aláfestésből, történetmesélőből, narrációból, fényshow-ból, drónshow-ból, vetítésekből és természetesen a pirotechnikából, azaz magából a tűzijátékból állt" - mondta.
A tűzijáték nem csak rendkívül látványos volt, és Európában egyedülálló élményt nyújtott a kilátogatóknak, hanem a szervezők emellett kreatív ötletekkel, bravúros és modern megoldásokkal mutatták be Magyarország történelmének legfontosabb pillanatait.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen



