
Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra
A műremek Fitzroy városában jelent meg két hete. A „Bukott Gyümölcs” névre hallgató installációt 22 ezer dollárért (körülbelül 5 millió forint) készítette Adam Stone művész, aki azt nyilatkozta, hogy a 70-es évek giccses és túlméretezett szobrait utánozta vele. A szobor 180 centiméter magas és egy beton emelvényen áll.
A helyi lakosok megosztottan nyilatkoztak a szoborról. Egyesek imádják, mások csak egyszerűen nem értik. A költségeket egyébként egy adófizetők pénzéből készült alap állta, és a város közlekedésért felelős alapítvány vette meg. Az alapítvány szóvivője azt nyilatkozta, hogy nem tudták, hogy a több mint 5 millió forintnak megfelelő összegért egy banánt vesznek - írta meg a Daily Mail.
A város weboldalán a furcsa szobrot úgy írják le, hogy a banán és a halálfej kontrasztja felhívja az emberek figyelmét arra, hogy pazarló és kicsapongó életmódot folytat a nyugati civilizáció.
A városi tanács egy szóvivője azt nyilatkozta, hogy örül neki, hogy a gyalogosoknak több látványt, és tennivalót adnak a szoborral, hiszen sokan megállnak megcsodálni, vagy akár fotózkodni vele. Hozzátette, hogy a szobor növelte a gyalogosforgalmat és jól fogadták a lakosok és látogatók is.
Címlapfotó: instagram.com/fitzroymarket

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren