
Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia
Az egész országot felkavarta Sallai Nóra szeptember 27-i tragikus balesete, amikor a személyautója egy nagy sebességgel érkező BMW-vel ütközött Alsónémediben. A vele utazó ötéves kisfia nem élte túl a szerencsétlenséget, a kórházban életét vesztette. A színésznő állapota pedig továbbra is kritikus.
A Mokka csütörtöki adásában Krasznai Dóra jogász elmondta, hogy komoly szimulációs programok segítségével fogják vizsgálni a balesetben résztvevő autók mozgását és sebességet. Pontosan le tudják modellezni, hogy mi történhetett akkor este.
Valószínűsíti, hogy a Jóban Rosszban színésznője esetleges felelősségének megállapítása során döntő lesz, hogy a BMW vezetője valóban megtévesztő sebességgel érkezett-e? Kérdéses, hogy Sallai Nóra egyáltalán felmérhette-e, hogy milyen gyorsan érkezik meg felé a másik autó.
Vizsgálni fogják, hogy amennyiben Sallai Nóra többet várt volna, vagy másképp hajtja végre a manővert, akkor el tudta-e volna kerülni az ütközést
- fogalmazott a jogásznő, akinek személyes véleménye szerint a színésznő nem tudta volna kivédeni az balesetet.
A Tények birtokába jutott egy újabb felvétel a szerencsétlenségről, amelyen jól látható, hogy Sallai Nóra lassított a kereszteződéshez érve, a vétkes autós pedig a megengedett 50 helyett legalább a duplájával haladt.

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból