
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a 2023.10.24-i minőségmegőrzési idővel rendelkező termékeket ne fogyasszák el.
Az Abonett Kft. a honlapján arra kérte a vásárlókat, hogy a visszahívott extrudált kenyeret küldjék visszaa 2740 Abony, Füzesér dűlő 16. postacímre, a postaköltséget a cég állja.
A Nébih a honlapján ismertette, hogy az aflatoxinok már nagyon kis mennyiségben is mérgező, májkárosító, rákkeltő, a sejtek örökítő anyagát és a szervezet védekezőrendszerét károsan befolyásoló vegyületek.
Nagy mennyiségben gyors lefolyású, akut mérgezést is okozhatnak, amelynek során a kialakuló súlyos májelégtelenség akár halálhoz is vezethet. Különösen érzékenyek az aflatoxinokra a gyermekek, valamint azok, akik a hepatitisz B vírus által okozott májgyulladásban szenvednek.
Az aflatoxinnal leginkább szennyezett termények az olajos magvak (földimogyoró, pisztácia, gyapotmag, szárított gyümölcsök, fűszerek), kukorica.
Az állatok szervezetébe az aflatoxin a takarmánnyal kerül be, legnagyobb mértékű kiválasztódással a tejelő teheneknél a tehéntejben lehet számítani. A lakosság védelmére számos élelmiszer és takarmány maximálisan megengedhető aflatoxin-tartalmát uniós jogszabály írja elő.
Visszahívták a Wudy AIA márkajelzésű baromfivirslit
Listeria monocytogenes esetleges jelenléte miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) visszahívta és a forgalomból is kivonta a Wudy AIA márkajelzésű baromfi virslit, illetve a sajtos baromfivirslit - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
A hivatal kéri a vásárlókat, hogy a 250 grammos kiszerelésű, 2022.10.2-i minőségmegőrzési idővel rendelkező baromfivirslit, valamint a 150 grammos kiszerelésű, 2022.09.20-i minőségmegőrzési idővel rendelkező sajtos baromfivirslit ne fogyasszák el.
A virsliket Olaszországban gyártotta az Agricola Tre valli Soc.Coop.A.R.L.
A termékekről is Olaszországból érkezett a bejelentés az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül.
A Nébih az oldalán ismertette, hogy a Listeria monocytogenes a természetben széles körben előforduló emberi megbetegedést okozó baktérium. A hűtő hőmérsékletén is képes elszaporodni, így minden olyan 5 napon túl hűtőszekrényben tárolt élelmiszer kockázatos lehet, amelyben a baktérium szaporodni képes, és amit fogyasztás előtt nem hőkezelnek (például nyers, pasztörizálatlan tej és az abból készült tejtermékek; lágysajtok; nyers húst tartalmazó ételek, húskészítmények; nyers halak, füstölt lazac; szeletelt élelmiszerek). Egészséges emberekben sokszor semmilyen tünetet nem vált ki a Listeriával szennyezett élelmiszer fogyasztása, azonban legyengült immunrendszerű embereknél, várandós nőknél, időseknél az élelmiszer alacsonyabb szennyezettsége is súlyos megbetegedést okozhat. Szövődményként agyhártyagyulladás, vérmérgezés alakulhat ki.
MTI / A címlapfotó illusztráció (MTI)
Kapcsolódó tartalmak:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen