Elképesztő hőstettet hajtott végre egy salgótarjáni mentős

A példaértékű hőstettnek meg lett az eredménye, ugyanis dicséretben részesítették a mentőst, aki meg is sérült segítségnyújtás közben.

A szabadnapos mentőkocsivezető csütörtökön döntött úgy, hogy elmegy futni a mihálygergi víztározóhoz, ahol találkozott egy idős ismerősével. Visszafelé kocogva a 85 év körüli férfit már a bokrok között fekve, eszméletlenül találta, miközben több tucat lódarázs rajzott körülötte.

A férfi azonnal a segítségére sietett, majd mentőt hívott. Mivel a helyszín mentőautó számára megközelíthetetlen volt, megpróbálta egyedül kiemelni ismerősét, miközben a darazsak őt is rengeteg helyen megcsípték. Ekkor értesítette a környékbeli halőrt és a közelben levő ismerősöket is.

A példaértékű csapatmunkának köszönhetően végül sikerült biztonságos helyszínre szállítani a férfit, ahol a mentőegység könnyedén megkezdhette az ellátását. A beteget végül stabil állapotban szállíthatták kórházba és szerencsére a szabadnapos életmentő sem szenvedett komolyabb sérüléseket, így péntek reggel szolgálatra jelentkezett a Salgótarjáni Mentőállomáson, ahol a régióigazgató már egy dicsérettel várta a szabadnapján végzett elképesztő életmentésért.

2022. szeptember 02. 16:13
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Rövid időn belül harmadszor is ukrán támadás érte a Magyarország és Szlovákia ellátása szempontjából is kulcsfontoss...
A rendőrség nyomoz, de a holttestek pontos számát még nem tudják.
Bútorokat tört össze és deszkával támadt egy társaság tagjaira egy őrjöngő férfi Szolnokon. Egy hamburgerező vendége...