Elképesztő, hogy mivel indokolta apja kivégzését a barcsi 18 éves

Kényszergyógykezelésre ítélhetik, tehát felmenthetik azt a 18 éves fiút, aki egy vadászpuskával fejbe lőtte az apját Barcs közelében.

Vadászpuskával lőtte fejbe közvetlen közelről az édesapját a 18 éves fiatal Barcs és Szulok között. A fiú gyakran járt vadászni az édesapjával. Tavaly májusban, amikor a gyilkosság történt, épp egy vaddisznót lőttek le, és megálltak, hogy kizsigereljék az erdőben.

A fiú ekkor csőre töltötte a puskát, felvette a fülvédőt és közvetlen közelről fejbe lőtte az édesapját.

A gyilkosság után az erdőben elrejtette apja holttestét, majd Budapestre menekült, ahol 3 fegyvert és 300 töltényt vett magához. Végül egy hotelben fogta el a rendőrség. Letartóztatásakor azt mondta, azért kellett végeznie az apjával, mert ő az antikrisztus, aki az egész emberiségre veszélyt jelent.

„Hatalmas gondot okozott volna az emberiségnek, röviden ennyi” – mondta kérdésre.

A fiút elmegyógyintézetbe zárták. Ismerősei azt mondták, a gyilkosság előtt megváltozott.

Amikor a fiút elfogták, higgadt volt. Azt mondta, már egy hete tervezte, hogy fejbe lövi az apját. Az ügyészség szerint a 18 éves fiatal nem büntethető kórós elmeállapota miatt.

Az ügyben a fiú felmentését is kérte a vádhatóság és kényszergyógykezelésére tett indítványt.

A 18 éves, kórós elmeállapotú fiú jelenleg is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.

Korábbi tartalom:

50 diákot akart lelőni a miskolci tini, döbbenetes részletek derültek ki

2023. április 04. 09:31
Anyaszült meztelenül ment be a Szent Péter-bazilikába egy férfi, döbbenetes fotók készültek
A biztonságiak vitték el.
Érkező vonat elé hajtott barátaival egy 19 éves sofőr, a legfiatalabb utas még csak 16 volt
Az egyik utas életét már nem tudták megmenteni.
Suhajda Szilárd tragédiája: A legfontosabb kérdésre találhatták meg a választ
A hegymászó eddigi teljesítménye is csak a csodával magyarázható.
Robbantással fenyegették a bíróságot
Bombarobbantással fenyegették meg a kispesti bíróságot szerda reggel, ezért ki kellett üríteni az épületet. Összesen...
A bicikliúton ment több mint 100-zal
Hajmeresztő felvételt rögzített egy autós Győr és Komárom között. Egy elektromos autó legalább 100-zal száguldott a ...
Nem keresnek túlélőket a tragédia után
Nem keresik tovább a túlélőket az indiai vonatbaleset helyszínén a mentőcsapatok. A roncsok nagy részét is elszállít...
Most először láttak medvét Szabolcsban
A vadaknak kirakott kukoricát szagolgatta egy medve, amelyet egy automata etető előtt fotózott le a vadkamera Szabol...
50 ezer forintba kerülhet a strandolás
Akár 50 ezer forintba is kerülhet egy családnak egy egész napos strandolás. A büfék országszerte drágultak, a sajtos...
Magas az UV, felhős időben is lehet égni
Sétáltak, bicikliztek az emberek, sokan kihasználták a jó időt, főleg az ország délnyugati részén. Nagyon erős volt ...
Hirtelen tolatott a terhes nő autójának
Egy terhes nő vezette azt az autót, aminek nagy lendülettel nekitolatott egy férfi a főúton, Kisnémediben. A baleset...
20 év után kegyelmet kapott egy nő, akit gyerekei megölése miatt ítéltek el
Kifogta a halat a horgász, aztán jött a hatalmas meglepetés - videó
Eltűnt egy tévésztár, a családja a legrosszabbtól tart
Négy kisgyerek holttestére bukkantak egy kanadai folyó partján
Vadászgép vett üldözőbe egy kisrepülőt Washington közelében