
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
Telefonnal a kezében egy kézzel vezeti a buszt egy sofőr Miskolcon. A felvételen jól látszik, hogy több száz méteren át telefonál a forgalmas úton miközben jönnek vele szembe az autók. A buszvezető még arra is figyelt, hogy a telefonja le ne merüljön, ezért telefonálás közben töltötte a készülékét. A járaton sokan voltak, a videót is az egyik felháborodott utas készítette és juttatta el a helyi lap szerkesztőségébe. Az eset ezen a forgalmas úton történt Miskolc belvárosában.
A döbbenetes felvételt megmutattuk egy vezetéstechnikai szakértőnek is, aki szerint a buszvezető egyértelműen hibázott.
„Egyértelmű, hogy vezetés közben kézben tartott mobiltelefont használni tilos. Nincs miről beszélni, tényszerűen megáll a szabálysértés” – hangsúlyozta Köves Szilárd. Kiemelte, a sofőröknek vezetés közben tilos olyan eszközöket használni, amik elvonhatják a figyelmüket. Ha pedig telefonálni szeretnének, használjanak kihangosítót.
A történtekkel kapcsolatban megkerestük a Miskolc Városi Közlekedési vállalatot is, akik vizsgálják az esetet, de nem nyilatkoztak.
Nem ez volt az első eset, hogy rajtakaptak egy telefonáló buszsofőrt. Videó készült egy nyírbatori és a budapesti buszvezetőről is.

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje