
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
„Rosszul lett nagyon. Egész nap sírt, minden baja volt. Alig kapott enni, meg inni se ivott nagyon” – mutatta a 2 éves Ronit a Tényeknek a férfi. A kutya csak most került vissza a családjához, ugyanis ellopták pár hete. Gazdája vette észre, hogy nincs meg, ezért azonnal keresni kezdték, mert még az utcára sem szokott kimenni.
„Megfogta az illető és elvitte. Lefestette ilyen feketére, csak már kopik ki a szín” – t ette hozzá.
A család azonnal a kutya keresésére indult, becsöngettek a szomszédokhoz is. Egy ismerősük azt állította, hogy ő nem látta Ronit, azonban hirtelen meghallották, ahogy nyüszít a kutya. Bementek a házba és meglátták a kis csivavájukat, azonban a fehér szőre feketére volt festve.
„Hát igen, amilyen bolond az az ember és beteg, még lefestették volna hatszor” – folytatta.
Roni elrablója azt állítja, hogy nem ő festette be a kutya szőrét, hanem az állat beleesett egy olajos hordóba, amiben ráadásul festék is volt, ezért lett fekete. Azonban az állatorvosok megállapították, hogy a kutyát hajfestékkel kenték át, aminek pedig súlyos következményei lehetnek.
„Ugye a humán hajfesték teljesen másképp működik egy állaton, ugye egy állatnak a bőrszerkezete teljesen más, úgyhogy ilyen szempontból az állatokra ezeket tilos használni” – hangsúlyozta egy állatorvos a Tényeknek.
A rendőrség elfogta a 40 éves férfit, akit gyanúsítottként ki is hallgattak, tettét pedig beismerte.
Az elmúlt hetekben nemcsak Roni volt az egyetlen csivava, akit elloptak, ugyanis a 9 éves Lollyt az M3-as autópálya egyik pihenőjénél rabolta el valaki. A gazdája épp Romániába tartott, amikor az egyik fogadónál megállt, eközben a kutya kiugrott az autóból majd valaki azonnal felkapta és magával vitte. A gazdája egy hirdetést adott fel, melyben 200 eurót ígért a megtalálónak, a tolvaj pedig jelentkezett is, de egyre több pénzt akart kapni. A rendőrség eljárást indított Lolly elrablója ellen.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen