
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
Szürreális képsorokat rögzített egy forgalomfigyelő kamera az augusztus 30-án az M5-ös autópályán – tette közzé a Magyar Közút vasárnap.
Egy ideig úgy tűnt, semmi rendkívüli nem történik, egy autó ugyanis lehajtott a sztrádáról, és eltűnt a bokrok takarásában.
Néhány pillanat múlva azonban ismét megjelent a kocsi, ugyanis visszafordult, és a menetiránnyal szemben araszolt. Ami ezután következett, arra nem könnyű eléggé kifejező szavakat találni.
Miközben a sofőr megpróbálta a helyes irányba tenni autóját, ötször nekitolatott a szalagkorlátnak, közben teljesen eltorlaszolta a lehajtó sávot.
Nagy nehézségek árán végül sikerült a művelet, majd megvárta, hogy a forgalom elhaladjon, és amint lehetősége nyílt, folytatta útját, igaz, ez sem volt veszélytelen megmozdulás, a mögötte érkező jelezte is elégedetlenségét.

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló