
Elkapták a nagykátai autótolvaj párt, de megdöbbentek a rendőrök a kocsit látva
Autót loptak, továbbadták. A nagykátai rendőrök elfogták a párt és azt is, aki átvette tőlük a kocsit. A jármű már nyomokban sem volt olyan, mint amit elkötöttek.
Tenyek.hu 2022. december 11., vasárnap 12:52
Egy nagykátai asszony feljelentésére indultak meg a rendőrök még november 30-án este, mivel a tápiószelei vonatállomáson leparkolt kocsiját valaki ellopta.
A rendőrök személy-és helyismeretüknek köszönhetően pár napon belül kiderítették kik vihették el a több százezer forintot érő autót. A 29 éves munkanélküli L. Ferenc és élettárása a 34 éves, szintén munkanélküli Zs. Laura, december 2-án este a kihallgató helyiségben találta magát – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások túl azon, hogy elszámoltatták őket, a kocsit is megtalálták egy tápiószelei ingatlan udvarán. Az ott lakó 33 éves F. László a lopott kocsi tulajdonosaként mutatkozott be a rend őreinek, előállították. A megtalált autó viszont csak nyomokban volt azonos eredeti állapotával, elemeire szedve, szétbontott állapotban találták meg a nyomozók.
A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya F. László ellen pénzmosás bűntette, a pár ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.
Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Tűz ütött ki egy komlói lakásban, egy idős férfi életét vesztette

Tragédia Nagykőrösön: elgázolt egy embert a vonat

Elfogták az újhartyáni fegyveres ámokfutót, egy tanyán bujdokolt

Nem kis összeg volt a tét: íme a Hatoslottó nyerőszámai!

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás



