
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kisebb árukat kellett mozgatnia a színpadok és a pultok között egy molnárkocsi segítségével egy balatoni fesztiválon annak raktárosnak, aki csúnyán helyben hagyott egy vendéget augusztusban.
Egy fiatal a barátaival érkezett az éjjeli koncertre, mikor meglátta az üres molnárkocsit, ezért poénosnak gondolva, beleült – írta csütörtökön a Somogy Vármegyei Hírportál.
Az éjszakás műszakban dolgozó férfi viszont nemhogy nem tört ki nevetésben a vicc hatására, hanem előbb kirántotta alóla, majd rátolta a munkaeszközt a földön ülő fiúra, akinek fejbőre és szemöldöke felszakadt, ezért vérezni kezdett.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A raktáros ezután, mintha mi se történt volna, eltolta a kocsit, és odébbállt. Később azzal magyarázta tettét, hogy feszült volt, mivel nem aludta ki magát.
A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt emelt vádat ellene, és közérdekű munkával sújtaná.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen