
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eljárás adatai szerint a vádlott és a sértett édesanyja a nő gyermekkora óta ismerte egymást. A nő 2017 őszén egy üllői albérletbe költözött, sokszor késő estig dolgozott, ezért gyakran a vádlottat kérte meg, hogy vigyázzon 2015-ben szültetett kislányára. A férfi esténként megfürdette, lefektette a kislányt és 2017 ősze illetve 2019. szeptember között legalább 10 alkalommal szexuális cselekményt végzett a 3-4 éves kislánnyal, akit többször is figyelmeztetett, hogy erről ne beszéljen édesanyjának.
A törvényszék a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt 6 év börtönre ítélte, továbbá végleg eltiltotta minden olyan foglakozástól amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi agy befolyási viszonyban áll.
A bíróság súlyosító körülményként értékelte a folytatólagos elkövetést, továbbá, hogy a cselekményt egy 4 éves gyermek sérelmére követte el, ami a sértett személyiségének fejlődését "negatívan determinálta". Ugyanakkor a törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe a sértett megromlott egészségi állapotát, illetve feltáró jellegű beismerő vallomását. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész hosszabb fegyház fokozatú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett, míg a vádlott és a védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, így az ítélet nem jogerős.
Az ügyészség szökés veszélye miatt letartóztatást indítványozott, a bíróság enyhébb kényszerintézkedést, bűnügyi felügyeletet rendelt el, amit az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így a kényszerintézkedésre vonatkozó végzés végleges és végrehajtható.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen