
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
Litkei Imre néven született 1935-ben, édesanyja az a Litkei Erzsébet, becenevén Csibe volt, akiről sokáig úgy tudták, az író nevelt lánya, és csak a közelmúltban derült ki, hogy valójában Móricz utolsó szerelme volt.
Az alkalmi ismeretségből később sajátos múzsa-művész kapcsolat, majd élettársi viszonyt alakult, amit az író környezete nehezen fogadott el. A lány örökbefogadására azért került sor, mert a házas, de feleségétől, Simonyi Máriától külön élő Móricz valamilyen módon legalizálni akarta a kapcsolatukat – olvasható Nyáry Krisztián posztjában.
Móricz Zsigmond életének utolsó szemtanúja, a fia, nem tekintette vérségi kérdésnek örökségét, így gondolta:
„Én úgy gondolom, nem azé a gyermek, aki nemzi, hanem aki felneveli. Engem Móricz Zsigmond nevelt, ő fogta a kezem egész életemben. Halála után is, ma is, holnap is, amíg csak élek. Számomra ő az apa”

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában