
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
A rendőrség közösségi oldalán korábban azt írta, a férfit és a nőt egy 41 éves férfi ütötte el. A 45 éves sajóecsegi férfi még a helyszínen életét vesztette, a 71 éves rudabányai nő kórházba szállítása után halt meg.
A helyszínelés adatai szerint az idős nő feltehetően műszaki hiba miatt állt meg autójával az útpadkán, az arra közlekedő sajóecsegi férfi pedig segíteni akart neki, ekkor sodorta el őket autójával a 41 éves férfi.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint miskolci mérnökségének munkatársa a 26. számú főúton Miskolc irányába haladva Sajókeresztúr térségében észlelte, hogy az út szélén egy - valószínűleg műszaki hibás - személyautó várakozik vészvillogóval. A szakember a művezetői autó figyelmeztető sárga villogóját bekapcsolva megállt, és a várakozó személyautóból kiszálló nőnek próbált segíteni, eközben gázolta el mindkettőjüket egy külső sávban érkező személyautó.
A társaság tájékoztatása szerint 2000 óta 23 közútkezelő halt meg munkavégzés közben figyelmetlen vagy szabálytalanul közlekedő autósok miatt, holott számos aktív, munkaterületet érintő módosítást hajtottak végre, és több figyelemfelhívó akciót indítottak munkatársaik védelmében. "Ahhoz azonban, hogy elkerüljük a baleseteket az úton közlekedő sofőrök figyelmére és együttműködésére is szükség van. Arra kérünk minden autóst, hogy a jelzéseinket, a terelő és sebességkorlátozó táblákat, a fényjelző eszközöket vegye figyelembe és vegye komolyan. Emberéletek múlnak rajta" - figyelmeztetett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közleményében.

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában