Elfogyott a só és a rum, durva baleset lett belőle Gyulánál - Fotók

Súlyos sérüléssel szállították kórházba, eljárás is indult ellene. A vizsgálatot a napokban zárta le a rendőrség.

Egy baráti összejövetelen iszogatott egy férfi 2024. szeptember 16-án délután. Biciklivel érkezett és azzal is indult haza, mert elfogyott a főzéshez használt só és a rum is. Otthon, miután magához vette a szükséges dolgokat, gondolt egyet, és nem kerékpárral, hanem a kvadjával indult vissza a barátaihoz – idézte fel a történteket a rendőrség közleményében.

Hozzátéve, annak ellenére döntött így, hogy tudta, ittasan fog vezetni. Gyula külterületén járt, amikor egy kocsisor előzésébe kezdett. Az utolsó járműnél rájött, hogy nem fog beférni a szemből érkező autó előtt. Összeütköztek, a férfi pedig átrepült a kocsi felett, és az aszfaltra csapódott.

Súlyos sérüléssel szállították kórházba a mentők, ahol kiderült, hogy alkohol volt a szervezetében.

Fotók: police.hu

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, nagyon megbánta tettét, mert a baleset során szerzett sérülései komolyan kihatnak az életére. Fájdalmai vannak, nem tud dolgozni, és a bevont vezetői engedélye is napi problémát okoz neki.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt indult eljárást a Gyulai Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

Kapcsolódó tartalom:

Érthetetlen halálos tragédia történt Foktőnél

2025. január 25. 12:52
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Beköltöztek a Megasztár új lakói a Megaházba, ezzel hivatalosan is elkezdődött az idei nagy kaland. Egy ház, tizenhá...
family
Vámpírok, akcióhősök és rengeteg zombi lepte el Santiago utcáit, idén is megrendezték a zombi sétát. A résztvevők lá...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...