
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A budapesti nyomozók az Interpol Ukrán Nemzeti Irodától és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtól kapott információk alapján kezdték el keresni K. Szerhij magyar állampolgárt, mivel a gyanú szerint évekkel ezelőtt megbízást adott egy ukrán szervezett bűnözői csoportnak, hogy öljék meg két üzlettársát Ukrajnában.
Kiderült, hogy a keresett férfi az I. kerületben lakik, így a nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztállyal együtt február 24-én 6 óra 40 perckor ellenőrizték a címet, ahol megtalálták és elfogták az 58 éves férfit – közölte a rendőrség.
K. Szerhijt a budapesti rendőrök elfogása után kiadatási eljárás végrehajtásáért most átadták a Fővárosi Törvényszéknek.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen