
Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje
A rendőrségre november 30-án délután érkezett bejelentés, hogy egy alsóvárosi általános iskola bekerített kerékpártárolójából ismeretlenek elvittek egy lezárt biciklit, mintegy 100 ezer forint értékben – közölte a rendőrség.
A körzeti megbízottak a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőt, akit a kapitányságra előállítottak. A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatták, aki vallomásában tettét elismerte. A rendőrök továbbá megállapították, hogy a tinédzser további négy biciklit lopott el az utóbbi időszakban, amiket sikerült felkutatni, majd lefoglalni.
Az egyenruhások az ellopott kétkerekűekből négyet egyben, míg egy másikat már szétszerelt állapotban adták a vissza a tulajdonosaiknak. Az elkövető ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Fotó: police.hu

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók