
Kemény fagyok után jön némi enyhülés
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2021. november 17-én délelőtt Fejér megyében elfogtak egy 53 éves férfit, aki ellen öt elfogatóparancs is érvényben volt többrendbeli csalás, illetve csődbűncselekmény elkövetése miatt.
Gy. István első körözését 2017 októberében adta ki a Székesfehérvári Törvényszék, mivel három éves börtönbüntetését nem kezdte meg. Ezután a Fővárosi Törvényszék, a Miskolci Járásbíróság és a NAV Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság is elfogatóparancsot adott ki ellene – írja a police.hu.
A férfi terve az volt, hogy ügyei elévüléséig bujkál, melyben családtagjai segítették, költségeit pedig a korábbi bűncselekményekből származó pénzből fedezte.
A férfit elfogását követően a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd jogerős büntetéseinek megkezdése miatt Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.
A címlapfotó: police.hu

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében