
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
Az 53 éves nő 2022. március 2. és június 10. között pénztárcákat lopott el gyanútlan emberektől, azzal a módszerrel, hogy becsengetett hozzájuk, rosszullétet színlelve – közölte a Heves megyei hírportállal Mezeiné Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A sértettek egy pohár vizet kínálva beengedték az otthonukba a nőt, aki a pillanatnyi figyelmetlenségüket kihasználva észrevétlenül eltette tárcájukat a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A legutóbbi esetben pedig egy idős asszony lakásába azzal az indokkal jutott be, hogy a mosdót szeretné használni. Pénzt is kért a házigazdától, de mivel nem kapott, így az ott lakó állapotát kihasználva kutatni kezdett, végül aranyékszerekkel távozott a helyszínről.
A nőt a nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2022. június 14-én el is rendelt.

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó