
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kedden délután tett bejelentést a rendőrségen egy zamárdi kereskedés tulajdonosa, ugyanis hatalmas készlethiányt fedezett fel az üzletében. A rendőrség időközben kiderítette, hogy az akkor még ismeretlen rabló szenteste, majd a következő két éjjelen is betört a kereskedésbe, ahonnan összesen hét üveg égetett szeszt lopott el - közölte a police.hu.
A körzeti megbízottak látókörébe egy helyi lakos került, aki korábban ugyancsak alkoholért tört be erre a helyre. A gyanút igazolta, hogy a helyszínen megtalálták a 45 éves férfi mobiltelefonját, amit az üzletben hagyott el.

Fotó: police.hu
A férfit még aznap elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen