
Elfogták a cserbenhagyót, kiderült, miért menekült el a halálos baleset helyszínéről
Elfogták azt a férfit, aki csütörtökön halálos balesetet okozott autójával Valkó közelében, majd elhagyta a helyszínt - közölte pénteken a rendőrség honlapján a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Tenyek.hu 2024. október 11., péntek 16:17
A 32 éves gödöllői férfi előzés közben nem tartott megfelelő oldaltávolságot, és nekiütközött egy másik járműnek. A szabályosan közlekedő autó sofőrje – egy 58 éves zsámboki férfi – olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét veszítette.
A balesetet okozó F. Róbert a baleset után elsétált a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták, és segítségnyújtás elmulasztása, valamint halálos közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Az is kiderült, hogy az autót jogosítvány nélkül vezette, így ezért is eljárás indult ellene.
A rendőrség őrizetbe vette a férfit és kezdeményezte a letartóztatását.
+Ez is érdekelheti

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád



