
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
12 alkalommal küldött bombafenyegetést magyarországi nagykövetségeknek egy somogyi férfi, akit a rendőröknek végül sikerült elkapniuk – írta pénteken a police.hu.
Információk szerint a 43 éves jogász január 11. és 28. között 12-szer küldött fenyegető üzeneteket álnéven létrehozott Facebook-profilról, valamint e-mailről.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozók ezt követően azonosították, elkapták és kihallgatták a feltételezett elkövetőt, január 28-án pedig kezdeményezték letartóztatását, de a férfi mindent tagad. Emellett azt állítja, hogy korábban többször is pszichiátriai zárt osztályon kezelték.
A hatóságok jelenleg tizenkét rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást a somogyi lakossal szemben.
Korábbi tartalom:
Ismét rengeteg iskola kapott bombafenyegetést, megszólalt a rendőrség

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen