
Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben
Mátraháza környékén, az erőben talált fedél nélküli csatornaaknákra hívta fel a figyelmet Demecs Norbi túravezető szombaton hivatalos Facebook-oldalán. Mint kiderült, a baleset- és életveszélyes helyeket igyekeztek jelölni, valamint az illetékeseknek is jelentették az esetet.
A bejegyzés szerint a szombati természetjárás alkalmával fedezték fel a képekenlátható mély csatornaaknákat, amelyek az emberekre és az állatokra is veszélyt jelentenek.
A túravezető emellett kiemelte, hogy a csapat a lehetőségeihez mérten igyekezett jelölni a veszélyforrásokat, hogy az arra járók elkerüljék a lyukakat.
Ez a “Déli”-sípálya alsó szakasza és a Kékestetőre vezető út melletti/közötti szervizút között, a Tölgyes-bérc kilátóhelyre vezető kis ösvény mellett található
– írta a posztban Norbi.

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok

Összehangolt akció: Drámai mentés zajlott a Pilisben

Közleményt adott ki a NAV, ez most rengeteg embert érint

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint